Az autósok körében nemrég végzett statisztikai felmérés során arra a megállapításra jutottak a kérdezők, hogy a gépjármű tulajdonosok igen nagy hányada csak egy darab kulccsal rendelkezik. Talán ezért van egyre nagyobb igény a gépkocsi zárnyitás problémájának megoldására, hiszen ez a gond egyetlen kulcs esetén hatványozottan jelentkezhet.

Sajnos ebben az esetben előállhat az a nem várt helyzet, hogy a kulcs benn marad az autóban, vagy esetleg elveszik, ellopják, beletörik a zárba. Bármely eset is állt elő, több dolog miatt is kellemetlen szituációba kerülünk.

Bosszúság

Amikor szembesülünk azzal a gonddal, hogy nem tudunk bejutni az autónkba, mert nincs, vagy elromlott, eltört az egyetlen kulcsunk, több dolog fog végig futni az agyunkon. Az első valószínűleg az lesz, hogy próbálunk megoldást találni. 

Azt is megállapítjuk majd magunkban, hogy szinte biztos, hogy el fogunk késni onnan, ahova épp igyekszünk, valamint rögtön több nullára végződő számjegyek peregnek le szemünk előtt, amik azt jelzik, hogy mennyibe is fog nekünk ez a kis kaland kerülni.

Mit ne tegyünk?

Semmiképp ne kezdjünk el egy darab drótot keresni, és ne piszkáljunk bele ezzel a zárba, már csak azért sem, mert a mostani autókat ezzel biztos, hogy nem tudjuk kinyitni. Mindenki tárcájában lapul egy-két tucat plasztikkártya, mely lehet bankkártya, igazolvány, pontgyűjtő kártya, hitelkártya.

Ezek egyikével is nekiugorhatunk a gépkocsi zárnyitást megkísérelni, de így sem leszünk sikeresek, legfeljebb beletörik a kártyánk, ami egy hitelkártya esetében nem túl szerencsés.

Próbálkozhatunk az úgy nevezett teniszlabdás megoldással. Az ajtó ugyan nem fog kinyílni, de legalább eltöltjük az időt valamivel, amíg beugrik a jó megoldás, és kárt sem fogunk okozni az autónkban.

A gépkocsi zárnyitás szaktudást igényel

Mivel nagy valószínűséggel zsebünkben ott lapul egy okostelefon, felhívhatunk egy olyan szakembert, akinek a gépkocsi zárnyitás a szakterülete. Na, ő lesz a megoldás kulcsa ebben a nehéz helyzetben.

Mivel minden zártípusnak eltérő a nyitási technikája, más szerszám szükséges hozzá, csak a hozzáértő szerelőknek van ehhez megfelelő eszköze és technikai tudása, ezért nyugodtan bízzuk rá a zár kinyitását.